Fotó: London Katalin 2014
Születtem 1928-ban. Szüleim 5 éves koromban kezdtek taníttatni zenére. Mindketten jól zongoráztak, ezért jó lehetőséggel indultam a zenei pályára.
A Zeneakadémia Zeneszerzés tanszakára 1949-ben nyertem felvételt, mesterem Viski János volt. Diplomamunkámra egy szimfonikus zenekari művet írtam: „Mauthausen”, (1959). Már ezt megelőzően is írtam hangszeres darabokat (hegedű-zongora „Fantáziát”,) majd a „Rapszódiát” (1959) és néhány fúvószenekari darabot. Igen korán gyakorlati kapcsolatba kerültem a hangszerekkel. Megtanultam és kísérleteztem is a hangszerek-adta lehetőségekkel. Ez már korán megtanított az előadóművészet tiszteletére. Arra, hogy munkámban nemcsak én, hanem a muzsikusok is örömüket leljék, mindezt úgy, hogy soha nem alkudtam meg. Nem kellett engedményeket tennem a stílus rovására akkor sem, amikor erre bárki is, a közönség vélt ízlése, avagy bármilyen egyéb tényező kényszerített volna.
Az én törvényem a dallam-harmónia hármas egysége. Ezt követtem hűen munkásságom évtizedei során…
Tagadhatatlan, hogy kortársaim zenéje olykor vonzónak tűnt. Így a kezdetben nagy hatással volt rám Bartók. Korunk 50-es éveiben Magyarországon Kodály zenéje az etelon. Olykor Bartókot is hallgathattunk, inkább a rádióból, de előfordult, hogy külföldi vendégművészek és néha egy-egy zenekar is elhozta műsorában Bartókot. Nagy hatással voltak rám ezek az események, így a fiatal Bernstein, aki bemutatta a „Zenét (vonósokra, ütőkre” 1949).
Már az említett Rapszódiámat is megérintette Bartók stílusa. Egy érdekes hangrendszer (alulról felfelé az u.n. „akusztikus” skála: bővített kvárt + kis szeptím) Ami talán érdekes, hogy ez dolog számomra nem tudatos választás volt, hanem ösztönös, belső hallásom diktálta ihlet.
Pályám ezen kezdeti éveiben komponáltam a „Concertinot”,(1959) ezt a fúvószenekarra és zongorára írt háromtételes kis művemet. Itt Bartók és Sztravinszki izgalmas ritmusvilágát idéztem meg, ösztönösen. Ha tudatos lett volna, biztos nem született volna meg ez a darabom, (amit eddig szerény számításom szerint az egész világon mintegy 120 alkalommal játszották.) Magam is vállalkoztam olykor a zongoraszólam előadására.
A hatvanas évektől munkásságomban döntő változás következett. Úgy a formálást mint a zenei eszköztáramat megújítottam. A korábbi klasszikus zenei formálást felváltottam a szabad szerkesztéssel. Használtam a improvizációt, szintézisbe hoztam az aleatóriát a kötött szerkezettel.(„As You Like It” for Two Pianos). Kamara- és szólóművek mellett születtek oratóriális művek és zenekari darabok. Az 1965-ben komponált „Négy Invokáció Zenekarra,” majd az „Orogenezis” (1969) oratórium már az új zene iránti művészi elkötelezettségemet szépen példázza.
Itt élek a XX.-XXI században. Nyitott vagyok. Érdekel az Új Zene. Az Ars Nova, ha ez a zene őszinte és szellemisége, érzelmi világa közel áll hozzám. De taszít és elkerülöm az önkényesség, az öncélú divatok pillanatnyi csapdáját, amikor feje tetejére állítják a világot. Az én zeném nem rejtvény, amit meg kell fejteni:
Tagadhatatlan, hogy kortársaim zenéje olykor vonzónak tűnt. Így a kezdetben nagy hatással volt rám Bartók. Korunk 50-es éveiben Magyarországon Kodály zenéje az etelon. Olykor Bartókot is hallgathattunk, inkább a rádióból, de előfordult, hogy külföldi vendégművészek és néha egy-egy zenekar is elhozta műsorában Bartókot. Nagy hatással voltak rám ezek az események, így a fiatal Bernstein, aki bemutatta a „Zenét (vonósokra, ütőkre” 1949).
Már az említett Rapszódiámat is megérintette Bartók stílusa. Egy érdekes hangrendszer (alulról felfelé az u.n. „akusztikus” skála: bővített kvárt + kis szeptím) Ami talán érdekes, hogy ez dolog számomra nem tudatos választás volt, hanem ösztönös, belső hallásom diktálta ihlet.
Pályám ezen kezdeti éveiben komponáltam a „Concertinot”,(1959) ezt a fúvószenekarra és zongorára írt háromtételes kis művemet. Itt Bartók és Sztravinszki izgalmas ritmusvilágát idéztem meg, ösztönösen. Ha tudatos lett volna, biztos nem született volna meg ez a darabom, (amit eddig szerény számításom szerint az egész világon mintegy 120 alkalommal játszották.) Magam is vállalkoztam olykor a zongoraszólam előadására.
A hatvanas évektől munkásságomban döntő változás következett. Úgy a formálást mint a zenei eszköztáramat megújítottam. A korábbi klasszikus zenei formálást felváltottam a szabad szerkesztéssel. Használtam a improvizációt, szintézisbe hoztam az aleatóriát a kötött szerkezettel.(„As You Like It” for Two Pianos). Kamara- és szólóművek mellett születtek oratóriális művek és zenekari darabok. Az 1965-ben komponált „Négy Invokáció Zenekarra,” majd az „Orogenezis” (1969) oratórium már az új zene iránti művészi elkötelezettségemet szépen példázza.
Itt élek a XX.-XXI században. Nyitott vagyok. Érdekel az Új Zene. Az Ars Nova, ha ez a zene őszinte és szellemisége, érzelmi világa közel áll hozzám. De taszít és elkerülöm az önkényesség, az öncélú divatok pillanatnyi csapdáját, amikor feje tetejére állítják a világot. Az én zeném nem rejtvény, amit meg kell fejteni:
Az itt felsorolt életműveim listája tanúsítja mindezt. Sok darabom baráti felkérésre született, másokat zenei intézmények, rádiók, fesztiválok számára komponáltam.
Ezt az életművet kitüntette:
1975: Trieste: Pezzo Concertato per Violoncello ed Orchestra
XIV Concorso Internazionale di Composizione Sinfonica
1979. Paris: Grand Prix Internetionale du Disque Lyrice: La Putain Respectueuse
1962; 1964; 1976; Erkel díj.
1985; 1989; Bartók-Pásztory díj
1981; Érdemes Művész
1996; Kíváló Művész
1998; Kossuth díj
1975: Trieste: Pezzo Concertato per Violoncello ed Orchestra
XIV Concorso Internazionale di Composizione Sinfonica
1979. Paris: Grand Prix Internetionale du Disque Lyrice: La Putain Respectueuse
1962; 1964; 1976; Erkel díj.
1985; 1989; Bartók-Pásztory díj
1981; Érdemes Művész
1996; Kíváló Művész
1998; Kossuth díj